Az Ön egyetlen dolga, pihenni!
(Ebben a balatonfüredi apartmanban, a kevés szabadidejét tényleges pihenéssel töltheti, nincs gond az ingatlanra!)
Balatonfüreden csendes, jó levegőjű, szellős környezetben első emeleti kb. 27,64 m2 nettó alapterületű apartman eladó. Az épület háromszintes, melyben 24 apartman található. A bekerített üdülőpark nagy területen helyezkedik el, ezáltal a zöldfelület és az épületek aránya kellemes. A területen nagy árnyékot adó lombos fák és különböző bokrok, díszcserjék vannak, az épületek szinte elbújnak a fák között.
A parkban nagy sétákat lehet tenni és az épületeket összekötő utakon nagyszerűen lehet reggel - este kocogni. Kisgyermekek részére van homokozó, pancsoló, hinta és a focizáshoz, tollaslabdázáshoz egy nagy tisztás. Gépjárművek részére parkolók kerültek kialakításra. Balaton kb. 1500 méter távolságra található.
A társasüdülő ügyeit gondnok intézi. A közös költség kb. 5000 Forint havonta. Ebben az összegben az elfogyasztott víz ára is benne van. A villanyfogyasztást egyedi mérőóra méri. Az őszi, hűvösebb időben villanyfűtést lehet használni, de a társasüdülőt télre a lakók közösen víztelenítik, tavasszal pedig szintén közösen egy meghatározott időpontban üzembe helyezik. A képeken a társasüdülő egyik épülete és a körülötte lévő park látható.
Az első emeleti függőfolyosóról az apartmanba belépve a közlekedőbe érkezünk. A közlekedőből nyílik jobbra a konyha és a fürdőszoba, tovább haladva szemben a lakószobába jutunk. A lakószobából ki lehet menni a fedett erkélyre. Tartozik az apartmanhoz a lakókkal közösen használható tároló. A képen az apartman alaprajzi elrendezése látszik.
A képek a közlekedőt és a konyhát ábrázolják.
A képen a fürdőszoba (kád, mosdó, WC) látható.
A lakószoba padlóburkolata parketta, a többi helyiség mettlachi lappal burkolt. A képeken az erkélykapcsolatos lakószoba látszik.
Az külön kellemes, hogy az erkélyről kitekintve a zöld parkot lehet látni és nem a szomszéd tűzfalát.
Az apartman irányára: 8,5 millió Ft. Minden további és a napi információért irodánkat szíveskedjék keresni! Egyeztetett időpontban megszervezzük az ingatlan megtekintését! Időpont-egyeztetéshez hívja közvetlenül az értékesítéssel megbízott ingatlanirodát a 06-30-218-0000 telefonszámon! |